Az egész világon gyors ütemben terjednek az azonnali fizetési rendszerek, melyek különösen azokban a régiókban tarolnak, ahol a kártyás fizetés, az örökölt infrastruktúra fejletlen volt: nem véletlen, hogy 2027-re már az elektronikus tranzakciók több mint fele várhatóan az ázsiai régióban zajlik majd. Ugyanakkor Európa, az európai szabályozási szervek még mindig iránymutatást adnak a világ többi részének, amely kapkodva veszi át a kemény munka árán kidolgozott szabályokat. A Capgemini World Payments Reportja alapján megnéztük, hogyan alakulnak a globális payment trendek.
Két héttel ezelőtt az elektronikus fizetési piac szempontjából nagyon fontos gesztust tett a kormány, és az amúgy is feszes költségvetési helyzetben kétfajta elektronikus fizetési tranzakciónál lemond a tranzakciós illetékről annak érdekében, hogy az innovációt ösztönözze. A QR-kódos azonnali átutalások és a fizetési kérelmek esetében szűnik meg az illetékfizetési kötelezettség. Az idei évre vonatkozóan jelentéktelen illetéktételről van szó, ám az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő fizetések szélesebb körű elterjedéséhez működőképes üzleti modell kell már egy megoldás bevezetése előtt is, ebben segít, hogy illetékmentesek lehetnek ezek a tranzakciók.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében azzal foglalkozunk, hogy miért következett a benzinárstopból az a helyzet, amit most a kutakon látunk. A témával kapcsolatban Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója volt a vendégünk. Az adás második részében a Mastercard Doppio programjáról lesz szó, a program célja, hogy Magyarország tovább haladjon a készpénzmentes fizetések irányába. Erről Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója beszélt a Checklistben. Ezután pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kutatásáról beszéltünk, ami a design szerepét vizsgálta egy vállalkozás életében. A felmérés részleteiről Molnár Pétert, a MOME Design intézetének igazgatóját kérdeztük.
A PayPal és az Apple megállapodást kötött arról, hogy elkezdik elfogadni egymás fizetési megoldásait a különálló ökoszisztémáikon belül.
A francia Worldline elektronikus fizetési óriás hétfőn bejelentette, hogy mintegy 100 millió euróért megvásárolja az olasz Banco Desio kereskedelmi fizetési üzletágát - írja a Reuters.
Az Európai Központi Bank öt partnert - köztük az Amazont - választotta ki a digitális euró prototípusának kifejlesztésére – számolt be a Finextra.com.
Egyre többször fizetünk a boltokban és az online térben elektronikusan, és az innvoatív technológiákat is egyre jobban kedveljük: szédítő sebességgel terjed a mobilfizetés Magyarországon, a forgalom tekintetében rekordszintű bővülés történt mind a bankkártyák, mind az azonnali átutalások esetében. Mutatjuk a részleteket!
Új fejezet nyílik az Azonnali Fizetési Rendszer fejlődésében azzal, hogy az MNB egy újabb szabályozói és technológiai intézkedéscsomagot készít elő a piaci szereplőkkel egyeztetve az AFR körüli ökoszisztéma továbbfejlesztése érdekében, ami a rendszer használatának felpörgetését is magával vonja a tervek szerint. Többek között új QR-kód sztenderd készül, a javaslat szerint kötelező lesz a QR-kód olvasása és a fizetési kérelmek fogadása a bankoknál, megemelik az azonnali fizetések értékhatárát és NFC-s azonnali fizetéseken is dolgoznak. Az MNB fejlesztési koncepcióját a piaci szereplők megismerték és véleményezhetik, a konzultáció lezárását követően rövidesen végleges formát ölthet az intézkedési csomag. Bartha Lajossal, az MNB pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a részletekről.
A Revolut fintech szuperapp egy saját brandes egykattintásos fizetési funkciót fejlesztett az online vásárlásokhoz - írja a Finextra.
Az Egyesült Királyság fizetési infrastruktúrájának korszerűsítése és a valós idejű fizetések elterjedése 2026-ig 3,8 milliárd dollárral fogja fellendíteni az Egyesült Királyság gazdaságát - derül ki Az ACI Worldwide, a Global Data és a Centre for Economics and Business Research (Cebr) tanulmányából.
Lapunknak küldött levele szerint egy plasztikai sebész vállalja, hogy beülteti a Walletmor fizetési chipjét a bőr alá, az első ilyen műtét már meg is történt.
Még nem dőlt el, hogy a Wise mit fog lépni szeptemberben, amikortól a kormány a külföldi szolgáltatók által végrehajtott tranzakciókra is illetéket vet ki. "Ez a fajta tranzakciós adó viszonylag szokatlan, de persze nekünk megoldást kell találnunk arra, hogy mit kezdünk ezzel az adóval" – mondja lapunknak Kristo Käärmann, a nemzetközi pénzküldésben utazó fintech sztár alapító-vezérigazgatója. Szerinte a bankokkal nem is az a gond, hogy a pénzküldésben drágák, hanem az, hogy ezt megpróbálják elrejteni az ügyfeleik előtt. Az észt származású üzletemberrel a Wise stratégiai terveiről, a nemrégiben végrehajtott általános díjemelésről, a nyílt bankolásról, a kriptókról, a BNPL-ről és a fintech-szektorban állítólag kialakult buborékról is beszélgettünk.
Fizethet-e a cégem készpénzben? - ez akár álkérdésnek is tűnhet, ám messze nem az. Sokan ugyanis nem tudják, hogy a vállalkozások között bizonyos esetekben teljesen tiltott a készpénzfizetés. Arról pedig még ennél is kevesebben tudnak, hogy bizonyos összeghatár felett a készpénzfizetés a pénzmosási szabályok teljes szigorát vonja maga után.
Az OTP Csoport tapasztalatai alapján az első negyedév 30 százalékot is meghaladó bővülése után a második negyedévben újra 30 százalék felett növekedett a kártyaelfogadási tranzakciók száma és volumene az előző év azonos időszakához képest. A folyamatot a turizmus újraindulása mellett az emelkedő infláció és az adóvisszatérítésből fedezett vásárlások is táplálták. A pénzintézet szakértői szerint ugyanakkor a 2022 első félévét jellemző dinamikus fejlődés üteme a második félévben csökkenni fog.
A pénzforgalom evolúciója folyamatos, így egyre több és fejlettebb opció közül választhatjuk ki az egyes fizetési helyzetekben az egyénileg preferált fizetési módot és eszközt, hiszen napjainkban már néhány másodperc alatt utalhatunk pénzt, érintésmentesen fizethetünk kártyával, vagy akár okostelefonnal vagy okosórával. Mivel a pénzforgalom hatékonysága jelentős mértékben hozzájárul a gazdaság teljesítményéhez és versenyképességéhez, így annak nyomon követése érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2009 után 2019-2020 folyamán ismét felmérte az egyes fizetési módok társadalmi költségét. A felmérések alapján tanulmány, illetve kétrészes cikksorozat is készült, melynek első részében az elektronikus fizetések esetében történt hatékonyságnövekedést mutattuk be, míg a második részben a készpénzes folyamatokat, illetve azok pénzforgalomra gyakorolt hatását ismertetjük részletesebben.
Kártya, készpénz, netán átutalás? Milyen fizetési módokat használ a magyar társadalom és azok használatának milyen költségei vannak nemzetgazdasági szinten? A pénzforgalom hatékonyságának vizsgálata érdekében a Magyar Nemzeti Bank 2019-2020-ban felmérte a fizetési módok társadalmi költségeit (FMTK). E kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány legfontosabb következtetéseit ismertetjük kétrészes cikksorozatunkban. A sorozat első részében az elektronikus fizetések esetében történt hatékonyságnövekedést mutatjuk be, míg a második részében a készpénzes folyamatokat és azok hatását a pénzforgalomra.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
Soltész Bencét, az UniCredit Bank Hungary Zrt. private banking vezetőjét kérdeztük.
A BKK szerint minden rendben van.
Elegendő küldöttet gyűjtött az alelnök.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.